Elég

Van az a falfirka, hogy : "Állítsátok meg a földet! Ki akarok szállni!".

Teljesen elegem van abból, hogy minden áldott nap, szinte minden percében így érzek.

Csak rövid időre, és csak átmenetileg érzem néha másképp... ehh, nem ezt kéne írnom... valahogy el kéne jutnom oda, hogy pozitív dolgokat gondoljak.

Valahogy ki kellene szakadnom ebből az állapotból. Nem csak azért, mert jobb lenne tőle az életem, hanem azért is, mert erre rámehet a gyerekeim élete is. Ha most ezt látják, hogy van egy megtört, elgyötört apjuk, ahogy aki sehogy se bírja túltenni magát azon, hogy az élet néha hoz szar dolgokat, akkor vajon ők, hogy fognak viselkedni, mikor őket éri nehézség ?
Erre ma reggel gondoltam először.
Érdekesség, hogy mikor Teo olyan másfél éves volt, akkor pont egy ilyen élmény adott lökést az életemnek. Az, hogy megpróbáltam jó apa lenni.
Most már az se vagyok. Nem érzem jó apának magam. Állandóan rossz a kedvem, kiabálok velük, balhézok otthon. Nem jó ez így.

Szóval ha más nem akkor a gyerekek érdekében el kell kezdenem építeni valamit.

Az egész balhézásnak van egy jó oldala. Azt hiszem kimutattam a dühömet. Azt hiszem elmondtam amennyire lehetséges a csalódottságomat és a fájdalmamat. Azt hiszem mindenki megértett már. Igaz csak utólag. Igaz csak, később. De már az is valami, hogy átment az üzenet, legalább egyszer az életben.

Arról nem is beszélve, hogy nem szabadna belesüllyednem egy olyan sértett pozícióba aminek a végén csak egy fixált állapot van, hogy szar a világ és én is szar vagyok benne.

Oké. Legyen így. Akkor építsünk. DE MIT ?

Tanácstalan vagyok ...