Elég

Van az a falfirka, hogy : "Állítsátok meg a földet! Ki akarok szállni!".

Teljesen elegem van abból, hogy minden áldott nap, szinte minden percében így érzek.

Csak rövid időre, és csak átmenetileg érzem néha másképp... ehh, nem ezt kéne írnom... valahogy el kéne jutnom oda, hogy pozitív dolgokat gondoljak.

Valahogy ki kellene szakadnom ebből az állapotból. Nem csak azért, mert jobb lenne tőle az életem, hanem azért is, mert erre rámehet a gyerekeim élete is. Ha most ezt látják, hogy van egy megtört, elgyötört apjuk, ahogy aki sehogy se bírja túltenni magát azon, hogy az élet néha hoz szar dolgokat, akkor vajon ők, hogy fognak viselkedni, mikor őket éri nehézség ?
Erre ma reggel gondoltam először.
Érdekesség, hogy mikor Teo olyan másfél éves volt, akkor pont egy ilyen élmény adott lökést az életemnek. Az, hogy megpróbáltam jó apa lenni.
Most már az se vagyok. Nem érzem jó apának magam. Állandóan rossz a kedvem, kiabálok velük, balhézok otthon. Nem jó ez így.

Szóval ha más nem akkor a gyerekek érdekében el kell kezdenem építeni valamit.

Az egész balhézásnak van egy jó oldala. Azt hiszem kimutattam a dühömet. Azt hiszem elmondtam amennyire lehetséges a csalódottságomat és a fájdalmamat. Azt hiszem mindenki megértett már. Igaz csak utólag. Igaz csak, később. De már az is valami, hogy átment az üzenet, legalább egyszer az életben.

Arról nem is beszélve, hogy nem szabadna belesüllyednem egy olyan sértett pozícióba aminek a végén csak egy fixált állapot van, hogy szar a világ és én is szar vagyok benne.

Oké. Legyen így. Akkor építsünk. DE MIT ?

Tanácstalan vagyok ...

Tele a tököm (má megint)

Hát, döntően annyit tudok mondani, hogy a fasz ki van.

Leírom a napom jó ?

Viszonylag rosszul aludtam, az Yldy éjjel végig köhögött mellettem. Aztán reggel mikor felébredtem, és megláttam ahogy alszik mellettem, egyből arra gondoltam, hogy milyen lehetett neki amikor azon az éjszakán amikor megcsalt reggel felkelt a Lévay mellett, és milyen volt az amikor aznap reggel felkelt mellettem amikor tudta, hogy aznap éjjel meg fog csalni ...
Nagy nehezen kivertem a fejemből a gondolatot.

Sajnos bemenet a melóba többször eszembe jutott még, pedig már annyira elegem van ebből, hogy csak na ...

Bementem melózni, és szétválogattam a kártyákat. Kb. 20 perc alatt megcsináltam. Na most elmondanám, hogy amikor szóba került, hogy osszuk ki akkor rémült arccal kérdezgették tőlem, hogy ki fogja majd sorrendbe rakni ? Mondtam, hogy én megcsinálom. amikor behozta a srác nekem őket, láttam rajta, hogy most ő úgy érzi, hogy nagy-nagy feladatot vetett le magáról. Különben bazi egyszerű volt megcsinálni. előszór szétdobáltam az első két számjegy szerint kis kupacokba. Aztán a utolsó három számjegy szerint sorba raktam őket, végül a kupacokat egymásra. Ennyi. 20 perc. Ezen kellett ennyit problémázni ??? Ez volt a nagy feladat ??? Hát bazeg szánalmas ...

Aztán délután majdnem végig ültem egy bemutatót, az utsó tíz percről kijöttem, mert nagyon kellett pisilnem. De ez csak az ürügy volt. Tul kép arról szólt az egész, hogy ahol egy picivel több eszük van az embereknek, hogyan működtetik az informatikát. Tök király meg minden, de tök szar volt arra gondolni, hogy na így se lesz sose ezen a kurva egyetemen.

Aztán kaptam egy levelet a Nukleáris Medicina Intézettől. Nem rég írtam nekik, hogy a nyomtató amit rendelni szeretnének nem túl gazdaságos, és, hogy ha már tavaly bejártuk az egész klinikumot, többek közt őket is, akkor üljünk már le egy picit beszélgetni arról, hogy mi lenne számukra egy optimális megoldás. Erre válaszoltak egy levelet amiben azt írták, hogy amit én mondok az hülyeség nem úgy van. Tetszik érteni, ők jobban értenek az informatikához, mint az informatikai Igazgatóság. De bezzeg próbálnék beleszólni abba, hogy milyen anyagot fecskendezzenek a betegeikbe. Egyből fel lennének háborodva. Hát akkor a KURVA ANYÁTOKAT, basszátok meg a kurva szar nyomtatóitokat, és rohadjatok el.

Elegem lett az egészből, eljöttem haza. Hazafele arra gondoltam, hogy mi a faszért nem működik semmi az életemben. De már nincs is erőm semmin gondolkozni.

Ja és a non-plusz ultrát még nem is írtam. A BTK-tól kaptam vissza egy levelet amiben elküldtek megint a búsba. Hiába a Tomi segítsége. Mutattam a Tominak, hogy mi van. Azt mondta, hogy majd utána néz, de az is csak arra lesz jó, hogy még inkább bebizonyosodjon, hogy szar az egész, úgyse vesznek fel. Meg kell rohadnom a szar életemben ...